A válogatott „esze” Istennek ajánlja spanyolok elleni „pontmentő” gólját, és úgy érzi, ha az áprilisi olimpiai tornán behúzzuk a macedónok elleni meccset, fél lábbal Londonban érezhetjük magunkat. Interjúnk.

– Elképesztő teljesítményt nyújtott az Eb-n. Zavarja, hogy Uros Zorman lett a legjobb az irányítók között, nem pedig ön?
– Nem reménykedtem benne, hogy bekerülök az All Star csapatba, persze nem is lettem volna szomorú, ha sikerül. Aki jól ismeri ezt a sportágat, az tudja, hogy ezek a címek csupán pici pluszok az embernek. Sokkal nagyobb örömöt jelentett volna például, ha előrébb végzünk a csapattal. A kézilabda csapatsport, itt egyedül semmire sem mész. Ugyanakkor tudom, sokan várták, hogy bekerüljek a legjobbak közé. Magam is meglepődtem, hogy milyen extra teljesítményt tudtam nyújtani Újvidéken.

– Magyarország–Spanyolország-csoportmeccs, Császár Gábor időn túli hetesével pontot csenünk a világbajnoki bronzérmestől. Mit érzett a gól után?
– Kicsit érdekes úgy visszapillantani az eseményekre, hogy már eltelt jó néhány nap. Mostanában nem telik el úgy egy perc, hogy ne gondolnék az Eb-re. Mit csináltunk jól, min kellett volna változtatni, és miben kellene javulni áprilisig. Hogy mi játszódott le bennem az ominózus büntetőnél? Mióta hazajöttünk, szinte csak erről és a horvátoknak dobott 14 gólomról faggatnak. Igazából azt sem tudom, miért én lőttem. Utólag visszagondolva arra emlékszem, hogy ott áll előttem José Javier Hombrados, a világ talán legjobb kapusa, aki ellen be kell vágni a labdát a kapuba. Abban a pillanatban nem azt néztem, kivel állok szemben. Nem izgultam, egyszerűen felemelő volt, hogy én dobhatom a hetest. Bement a labda, és talán még soha nem éreztem ekkora boldogságot. Az égre mutattam, megköszöntem a jó Istennek a pillanatot. Aztán meg már csak kopogtak a térdek a fejemen a „kicsi a rakásban”.

– Már-már hihetetlen kezdés után a középdöntő nem a mi terveink szerint alakult. Ön azért elégedett a nyolcadik hellyel?
– Az Európa-bajnokság kezdetekor nem láttam túl az első meccsen, csak arra készültem. Tudtam, ha megverjük az oroszokat, fél lábbal a középdöntőben vagyunk. A Veszprémmel a Bajnokok-ligájában már játszottunk egyszer a moszkvaiakkal, akikre az orosz válogatott épül, tudtuk, hogy borzasztó erősek lesznek. Az egyik legjobb teljesítményt egyébként ezen a mérkőzésen nyújtottuk, de akkor még nem tudtuk, hogy elég lesz-e a továbbiakban a döntetlen. A franciák elleni találkozó előtt kiderült, elég lesz, így teljesen felszabadultunk. A „gallok” olyannak tűntek ellenünk, mint a tele hasú ember, aki megpróbál még egy grillcsirkét magába tuszkolni. A csoportkör sikerei után »fejben« és fizikálisan is elfáradtunk. Izland ellen olyanok voltunk, mint a spanyolok a horvátok ellen a bronzmeccsen: nem tudtuk a saját játékunkat megmutatni. A pofonnak pedig egyenes következménye lett a szlovénektől elszenvedett vereség.

– A francia, orosz, spanyol találkozók iszonyatos küzdelmei rengeteget kivettek a csapatból fizikálisan. Bár nem beszéltek róla a játékosok, de látszott, sokkal fáradtabban mozogtunk a középdöntőben. Úgy tűnt, mintha leginkább ezen múlt volna a kiugró eredmény.
– Nem tudom pontosan az okát, de ahogy korábban mondtam, mentális és testi fáradtság is hozzájárult a két vereséghez. Sokan úgy gondolták, hogy a spanyolok és a franciák elleni kiugró siker után már csak a kötelezőket kell behúzni a rendkívül erős szlovének és az olimpiai ezüstérmes Izland ellen. A kisebb, mozgékonyabb izlandiak elleni bukás maga után vonta a szlovének elleni vereséget.

– Az utolsó, horvátok elleni meccsen 14 gólt szerzett. Tartott már ekkora gólszüretet felnőtt tétmeccsen?
– Nemhogy a válogatottban, de klubmeccsen sem emlékszem ilyen termésre. Talán Krivokapics Milorad mondta a találkozó után: ha hűtőszekrénnyel céloztam volna meg a kaput, az is bemegy. A két vereség után már máshogy készültünk a horvátok ellen. Ezen a meccsen mi már csak nyerhettünk. 10 nap alatt 6 mérkőzést vívtunk meg, és nem volt annyi variációs lehetőségünk, mint a legtöbb csapatnak. Kondícióban talán nem mi voltunk a legjobbak, de ha az akaraterőért osztottak volna érmet, mi biztosan az aranyat hoztuk volna el.

– Nagy Laci távolmaradása óta mintha nem lenne kimondott vezéregyénisége a csapatnak. Egyáltalán szükségünk van effajta játékosra ilyen nagyszerű csapatteljesítmény után?
– Egy csapatnak mindig szüksége van egy vezérre. Még akkor is, ha netán hülyeségeket mond. Amennyiben viszont a kiélezett helyzetekben nincs egy ilyen játékos, akkor jön helyette a már említett csapategység. Valaki ilyenkor elvállalja, hogy a vállára veszi a válogatottat. A szlovének ellen sajnos nem volt ilyen ember.

– Svédország, Macedónia és Brazília ellen milyen esélyekkel utazunk Göteborgba az áprilisi olimpiai selejtező tornára?
– Becsapós csoportba kerültünk. Első ránézésre még talán mi is azt mondhatnánk, mind a három ellenfelünk verhető. Ez azonban rengeteg dolog függvénye. A svédek például hazai pályán játszanak majd. Ők tipikusan az a skandináv csapat, amelyik bármikor meg tudja verni a világ legjobb csapatait is, ugyanakkor bárkitől képesek kikapni. A brazilok, annak ellenére, hogy a tavalyi világbajnokságon 21. helyen végeztek, nem voltak sokkal gyengébbek, mint mi. Papíron ők tűnnek leginkább verhetőnek. A macedónok elleni találkozó vízválasztó lesz. A szerbiai Eb-n minden meccsükön 6-7 ezer ember biztatta őket, és talán maguk sem gondolták volna, hogy ötödik helyen zárnak végül. Ezen az Európa-bajnokságon megmutatták erejüket. Ha ellenük nyerni tudnánk áprilisban, fél lábbal Londonban érezhetnénk magunkat.